AMERIKAI TÍPUSÚ ÖNÉLETRAJZ

Az önéletrajz lényege, hogy informatív legyen az olvasó számára. Rendszerbe van rendezve, és áttekinthető. Az illetékes azt szeretné megtudni, rendelkezünk-e az elvárt tudással, tapasztalattal, konkrétan milyen feladatokat végeztünk eddigi munkahelyeinken. Ha pályakezdők vagyunk akkor ez értelemszerűen kimarad, ekkor érdemes az iskolaévek alatti gyakorlatokról pár szót ejteni.

Időben mindig visszafelé haladjunk, tehát első helyre a legutoljára befejezett (vagy folyamatban lévő) tanulmányok, valamint munkahelyek kerüljenek.
Tüntessük fel az intézmény/cég nevét, kezdés és végdátumokat (évszám bőven elegendő), iskolák esetében a képzettség fokát és típusát, milyen szakon/karon végeztünk! Munkahelyeknél a cégnevet, beosztást, konkrét napi feladatainkat soroljuk fel, természetesen mértékkel :-)!

Kerüljük a sablonokat, és a "fellengzős" mondatokat! 10 beérkezett jelentkezőből szinte biztos, hogy legalább 8-an jó kommunikációs képességgel rendelkeznek, és remek csapatjátékosok. Az interjún azonban alig kommunikálnak, harapófogóval kell mindent kihúzni belőlük. Itt máris sántítani fog a CV-nk hitelessége, és már búcsút is inthetünk a munkának. Semmiképpen ne füllentsünk az önéletrajzban, ehhez a HR-eseknek jó érzékük van, hogy belekérdezzenek abba a részbe, amiről a legkevésbé szeretnénk beszélni, vagy amit felfényeztünk a CV-nkben.

Ne használjon rikító színeket, maradjon meg a fekete, szürke, sötétkék színeknél, ezekkel is nagyon elegáns CV-ket lehet összehozni!

A fotó semmiképpen ne egy partykép, vagy a tavalyi nyaralás legyen! Készítsünk vagy készíttessünk magunkról egy előnyös, realisztikus igazolványképe! Nem kellenek egészalakos képek, elegendő az arcunk. Ami viszont nagyon fontos: MOSOLY!!! Mosolyogjon a fotón! Senki nem akar olyan munkatársat, akinek már a fényképe is azt sugallja, hogy jelöltünk a világ fájdalmát cipeli a vállán.

Amerikai típusú önéletrajz minta