Jelentkezési határidők Nyomtatás E-mail
Írta: Budaházi Péter   
2010. augusztus 02. hétfő, 08:42
Bizonyára sokan találkoztunk már olyan hirdetéssel ahol meg volt jelölve, hogy adott napig lehet jelentkezni a pozícióra.  A határidő kiírásának több oka is lehet: egyrészt, az adott oldalon csak meghatározott ideig fog futni az a hirdetés, így ösztönzik a pályázókat, hogy mihamarabb adják be önéletrajzaikat. Másrészt, vannak pozíciók ahol törvényi előírások szabályozzák, hogy hány napig kell, milyen formában, mely médiumokban megjelentetni a munkakört. Bár ez leginkább a közalkalmazotti, és felsővezetői szférát érinti. Van amikor – például nyári időszakokban – amíg az ügyintéző szabadságra megy, kihelyezik a hirdetést, lehet rá jelentkezni, és amikor az illetékes visszatért szabadságáról, nekikezd feldolgozni a bejövő jelentkezéseket. Ezen kívül természetesen még jó pár oka lehet a jelentkezési határidő megadásának.  

Amit érdemes szem előtt tartani, ha jelentkezési határidőt látunk, hogy a legtöbb esetben a hirdető meg fogja várni a határidő lejártát, míg bárminemű választ fog adni az álláskeresőknek.  Ezért amikor érdeklődünk egy ilyen állás után előfordulhat, hogy nem fognak tudni érdemi információval szolgálni a határidő lejárta előtt, a korábban említett okok miatt. Sok esetben kiírnak egy határidőt, és a feldolgozás csak ezt követően kezdődik meg. Ennek technikai, emberi erőforrás okai vannak leggyakrabban.  Ne essünk kétségbe, ha megláttuk a hirdetést, ahol pl. 1 hónapos határidőt adnak meg, mi elküldjük az önéletrajzunkat, és nem kapunk semmi visszajelzést hetekig. Sajnos, főként határidős hirdetéseknél, erre fel kell készülni.

Gyakran kapok olyan érdeklődéseket, hogy „Mennyien jelentkeztek és mennyi esélyem van az állásra?” Ilyenkor riasztó lehet ha a pályázó megtudja, hogy ugyanarra a munkakörre még vagy 50-en pályáztak, és úgy érzi esélytelenné vált, de ez nem igaz. Én mindig azt mondom mindenkinek, hogy amíg a feldolgozás meg nem kezdődik, addig 50% esélye van, hiszen vagy megkapja az állást vagy nem. Amint  a feldolgozottság olyan szinten lesz, hogy már csak 3-4 pályázó maradt, na akkor már lehet esélyeket latolgatni, addig nem érdemes.

A határidő a pályázónak is hasznos lehet. Tudjuk, meddig adhatjuk be  a jelentkezést, tudunk tervezni, hogy kb. mikor várható visszajelzés, kalkulálhatunk bemutatkozó interjú időponttal. Nagyon durva matekkal számolva azt mondhatjuk, hogy a határidő lejártát követően maximum 2 hét és a bemutatkozó meghallgatások befejeződnek. Ha addig nem kaptunk semmi választ, akkor sajnos jó eséllyel nem lettünk kiválasztottak. De ehhez mindig tudjuk igazítani a párhuzamosan futó ajánlatainkat. Nagyon kedvelem, amikor egy jelölt elmondja, hogy ő még x napig vár egy visszajelzésre máshonnan, és felém csak ezt követően tud korrekt választ adni. Azt gondolom ez így teljesen rendben van. 

Megosztás
Olvasták: 335
Hozzászólások (1)Add Comment
...
Írta: Gabarin Muhammad, augusztus 03, 2010
ez állásre szeretnék jelentkezni...
köszönöm
Gabarin Muhammad

Szóljon hozzá Ön is!
kisebb | nagyobb

busy
Módosítás dátuma: 2010. augusztus 02. hétfő, 08:44