|
Írta: Budaházi Péter
|
|
2011. március 29. kedd, 12:14 |
|
Korában írtam arról hogyan tudunk egy irodában környezettudatosabban létezni, pl. szelektív hulladékgyűjtéssel úgy, hogy a karikagyűrű ne essen le az ujjunkról. Most ezt a gondolatot szeretném folytatni. A hulladék szelektálása egy nagy lépés a környezetvédelem, az újrahasznosítás, és a természetes erőforrások optimális kihasználása felé. De léteznek irodán belül más lehetőségeink is. Ilyen például a papír, pontosabban az újra papír. Egyre több helyen kapható, és az ára sem több mint a hagyományos fehér A4es papírnak. Ami különbség, hogy nem hófehér hanem kicsit barnább, szürkébb színe van. Hozzáteszem, hogy a szín jelentősége minimális, az olvashatóságot nem rontja, sőt egy nyári napon még kellemesebb is ránézni, mert nem veri vakítóan vissza a fényt. Ha valaki járt az utóbbi időben mobiltelefonos szolgáltatónál akkor ha ügyintézett észrevehette hogy a számlákat, szerződéseket már nem hófehér papíron kapja meg. Igen, ezek a nagy cégek is már újra papírt használnak, és a dokumentumaikat ezeken nyomtatják ki. A minap a céges bankomtól kaptam egy elektronikus üzenetet, hogy átállhatok elektromos bankszámla kivonatra az eddigi papíros helyett. Így most a bankos felületemen lett egy fül ahova havonta „megkapom” ugyanazt a kivonatott, amit le tudok menteni, átküldeni könyvelőnek vagy annak akinek akarom.Ha szükséges kinyomtathatom, de ha nem kell akkor elektronikusan bármikor visszakereshetem, vagy biztonsági mentésben elmentem. Ezzel is papírt spórolok. Megosztás |
|
Módosítás dátuma: 2011. március 29. kedd, 12:19 |
|
Írta: Budaházi Péter
|
|
2011. január 03. hétfő, 14:49 |
|
Korábban már írtam arról, hogy egészségügyi dolgozók mire figyeljenek ha önéletrajzot küldenek. Most eljött az idő, hogy az asszisztenseknek is összegyűjtsünk pár gyakorlati tanácsot, amivel nem csak magukon segítenek, hanem leendő munkaadójukon is. Az év utolsó napján kaptam egy keresést Gazdasági Igazgatói asszisztensi munkakörre. A hirdetések kikerültek, a levelek kimentek, és alig 3 nap alatt több mint 70 pályázat érkezett. Ez szokványos mennyiség ilyen munkakör esetében, jól tükrözi a túljelentkezést. Na de, a 70 pályázatból, csupán 6 (!) vagyis kevesebb mint 10% ment tovább a megbízóhoz. Hogy miért? Mert vagy formailag, vagy tartalmilag nem volt megfelelő a pályázat. Tetszik vagy sem, új világ van már az álláskeresések piacán, főként Budapestre vonatkoztatva. Igenis számít, hogyan néz ki az önéletrajzunk vagy pályázatunk. A tartalom is fontos, de a smink is legyen rendben. Az álláskeresésre beérkezett önéletrajzok néha már olyan elbírálásban részesülnek, mint bármilyen más komolyabb vagy kisebb kaliberű pályázatok. Ha valaki már foglalkozott pályázatírással tudja, hogy az első amit az elbíráláskor megnéznek az alaki megfelelés. Vannak szabályok, amiket be kell tartani, más esetben a pályázat megy a levesbe, bármilyen szuper is a tartalma. És hogy mikre figyeljünk oda? Megosztás |
|
Módosítás dátuma: 2011. január 03. hétfő, 14:58 |
|
|
Írta: Budaházi Péter
|
|
2010. december 06. hétfő, 11:54 |
Mindig mosolyt csal az arcomra, amikor egy pályázó bejön interjúra, előadja magát, hogy nála jobbat keresve sem találnék… majd félbeszakítom és közlöm vele, hogy ez szép és jó, akkor bizonyára nem fog gondot okozni a következő szakmai/nyelvi teszt kitöltése, megírása. Ekkor döbbenet az arcon, gyors visszahúzódás, és magyarázkodás hegyek. Kiderül, hogy a kezdeti lelkesedés a feledés homályába veszett, a szakmai tudás mégsem akkora, a nyelvi képességek mégsem ott vannak ahol az elején említve lett. Jó ideje már a telefonbeszélgetéskor megemlítem, hogy szakmai tesztet/nyelvi tesztet kell kitölteni, és a jelöltek egy része már itt visszalép, de így legalább nem raboljuk egymás idejét. Minden álláskeresőnek fel kell készülnie arra, hogy tesztelni fogják. Maga az interjú is egy teszt, bár vannak jó színészek, és kevésbé jók, vannak őszinte emberek, és vannak elhallgatók. A tesztek számára azonban mindenki egyforma, ott a tényleges tudás számít. Megosztás |
|
Írta: Budaházi Péter
|
|
2010. november 29. hétfő, 13:51 |
Bár néhány válasz eléggé egyértelmű, úgy érzem némi magyarázat ráférne az indokokra. Vannak ugye a tucat válaszok, mert naprakész lesz, mert bármikor visszakövethető… Ezek jól hangzanak, de mit is jelentenek, és mi mit is értünk ez alatt? Az oldalt (itt találja) nem régen indítottuk és szépen lassan gyarapszunk. Itt megjelentetünk olyan ajánlatokat, amelyek még csak tárgyalási státuszban vannak, vagyis máshol még nem jelentek meg. Miért jó ez önnek? Mert már akkor tudomást szerezhet egy pozícióról, amikor az még nem lett a nagy nyilvánosság elé tárva. (Ilyenkor ugye a jelentkezők száma jóval kevesebb, így az esély a munkakör megnyerésére drasztikusan megnő!) Már ekkor jelezheti felénk jelentkezési szándékát illetve kérdezhet.
Sokan mondják, hogy nincs megfelelő tájékoztatásuk arról, hogy egy egy keresés éppen milyen stádiumban van, mikor várhatóak érdemi lépések? Ezen oldalon lehetőségeinkhez mérten tájékoztatjuk a pályázókat az érdemi lépésekről. Azért hangsúlyozom az "érdemit", mert az hogy „még nincs semmi fejlemény” azt gondolom nem információ, és csak bosszantó mintsem informatív. Ezalatt értem azt, hogy ha például egy keresésnél megbízói meghallgatások várhatóak adott héten, vagy még várjuk a beérkező pályázatokat, az elbírálás mikor veszi kezdetét… Szintén ide kerülnek ki első körben a lezárt kereséseink is, így szinte bárki tudomást szerezhet róla.
Megosztás |
|
Módosítás dátuma: 2010. november 29. hétfő, 14:03 |
|