|
Írta: Budaházi Péter
|
|
2010. november 04. csütörtök, 09:05 |
|
Ezt a kérdést már többen tették fel nekem mind álláskeresői, mind munkaadói oldalon. Az eddigi tapasztalatok alapján azt mondanám, hogy az egészséges idő 20 perc. Lehet, hogy ez elsőre kevésnek hangzik, de valójában elég kell legyen. Persze vannak maratoni interjúk, amik 1-2 órásak, nem beszélve az AC-ről ami akár fél vagy egy napos is lehet. De ha átlag interjút veszünk, átlag cégeknél akkor a 20 perc elegendő. Természetesen sosem szabad messzemenő következtetést levonnunk abból, mennyi ideig is tartott az interjú. Volt jelöltem, akivel 10 percet se beszéltem és tudtam, hogy ideális, azóta is a partnercégnek dolgozik. Volt akit 1 óra után sem tudtam hova sorolni. De a hatékonyság szempontjából, és a jelölt szempontjából is ma már szinte minden esetben ragaszkodok a 20 perces időhöz. Egy trükk van az egészben. Célirányosnak kell lenni. Az állásinterjú nem arról szól, hogy jó pofizzunk (még ha sok esetben ezt feltételezik sokan), meg baráti kapcsolatokat építsünk ki. A célja, hogy találkozzon a kereslet és a kínálat, és a megfelelő ember kerüljön az adott pozícióba. Megosztás |
|
Írta: Budaházi Péter
|
|
2010. október 12. kedd, 15:28 |
|
Az ősrégi bölcseleteknek valóban vannak alapjaik. Korábban végeztem egy felmérést egészségügyesek körében, amolyan marketing célzattal, hogy merre keresnek állást, milyen oldalakat vagy újságokat olvasnak... Jött is több mint 350 válasz, amiből egész pofás elemzést lehet már készíteni. Meg is lepődtem az eredmények egyikén, hogy mely internetes oldat jelölték meg a legtöbben, mint forrás, ahol állást vadásznak. Az oldalt szándékosan nem fogom nevén nevezni, de nem kis oldalról volna szó. Felvettem velük a kontaktot, még ismerőst is sikerült találni, gondoltam tegyünk egy próbát, meghirdetem náluk egy pár pozimat és megnézzük az eredményeket. Frankón ment a hirdetés, jöttek a pályázatok, mennyiségre tökéletes volt minden, ahogy azt ígérték. Ezt követően jöttek a bemutatkozások, állásinterjúk. És itt jött a döbbenet. A pályázók közel 70%-a (!) többször is ellenőriztem, tényleg 70%, humbukolt, hogy szép magyar szóval éljek. Megbeszéltük a személyes találkozókat tucatjával, és átlag 5-ből 4 állítólagos álláskereső nem jelent meg, lemondta...Az már már megszokott dolog, hogy az embereknek közbejön valami, de ekkora számban ez meglepett. Megosztás |
|
|
Írta: Budaházi Péter
|
|
2010. október 19. kedd, 11:05 |
|
Már megint egy olyan kérdés amire mindenkiknek zsigerből lenne válasza. De ha kijött belőlünk az indulatválasz, és tovább agyalunk a kérdésen akkor vajon megkapjuk e a valódi okot? Egy ismerősömet leszólították egy nagyáruházban és modellmunkát ajánlottak neki. Egy másik ismerősömet szintén megtalálták hasonlóval, legyen hosztesz… Mi volt a reakció? „Jaj hagyjál már perverz alak…” Na jó nem szó szerint, de a lényege ez volt. De vegyünk egy sokkal általánosabb esetet. Mindenkit szólítottak már le az utcán, akár turista, akár hajléktalan, akár cigi ügyben, vagy bármi más ezer okból. És ilyenkor vajon mi az első gondolatunk? Jaj ez ki akar rabolni, valamit akar kérni tőlem, pénzt akar… ez mondjuk a hajléktalanok esetében eléggé egyértelmű… de nem túl gyakori amikor mosolyogva odafordulunk és azt kérdezzük, parancsoljon miben segíthetek? Annyira belénk van kódolva hogy az emberek gonoszak, a világ rossz, és csak magadra számíthatsz meg az örök klasszikus, miszerint ne bízz senkiben. De tényleg ez a jó? Ez lenne a megoldás? Ez a közömbösség, bizalmatlanság? Megosztás |
|
Módosítás dátuma: 2010. október 19. kedd, 11:10 |
|
Írta: Budaházi Péter
|
|
2010. október 08. péntek, 14:25 |
A közösségi portálokat szinte mindenki ismeri, legtöbben tagjai vagyunk, de ha mégsem, akkor is nap mint nap összefutunk a neveikkel és hallunk róluk, jót és rosszat. Van, aki elvből nem tag, van aki ezeken él magánéletet, sokan sok mindenre használjuk. (Minap elkaptam egy beszélgetést ahol egy 25-30 körüli hölgy ecsetelte barátnőjének hogy: „…nem tudtam eldönteni melyik a nagyobb ciki,hogy nem volt email címe, vagy hogy nem tudta mi az a Facebook” Érdekes világ, ha ez a mérce.)
Az alapötletével a közösségi portáloknak egyetértek, de ahová mostanában alakulnak, bevallom nekem már furcsa. Pedig nem vagyok öreg, és maradi sem. Az nyílt titok, hogy a HR-esek, cégek képviselői, vezetői… előszeretettel csekkolnak vissza pályázót, üzleti partnert az ilyen portálokon. Az is köztudott, hogy ezen portálakon a felhasználó szab(hat)ja meg, ki mit tudhat meg róla. Csak mintha ezzel mégsem lennének sokan tisztában, vagy úgy gondolják naivan, hogy az ő adatlapját úgyis csak ismerős nézi meg. Őket sajnos ki kell ábrándítsam, nem igaz. Sokan, vadidegenek néznek vadidegenekről adatlapokat, fotókat, személyes adatokat, amiket megadnak. Megosztás |
|
Módosítás dátuma: 2010. október 08. péntek, 14:36 |
|